Minden, amit a vagyonadóról és a kalkulátorról tudni akarsz

2010. január 12. 05:40

Vizsgálatot indított az APEH vagyonadó-kalkulátorával kapcsolatban Dr. Jóri András adatvédelmi biztos. A hosszú késéssel megjelent kalkulátor közvetlenül a startja után általános meglepetést okozott azzal, hogy gyakorlatilag bármely technikailag lehetséges - és nem feltétlenül létező - adószámmal lekérhetővé tette az APEH-becsléseket. Azonban korántsem ez az egyetlen érdekesség a számológép eddigi pár hónapos történetében.

A vagyonadó-kalkulátor kálváriája még tavaly decemberben elkezdődött, amikor az adóhivatalnak a második (december 15.) és a harmadik (december 21.) maga által a kalkulátor elindítására szabott határidőt sem sikerült tartania.

Kapcsolódó hír a második csúszásról: Késik az APEH! Mi lesz a vagyonadóval?

Kapcsolódó hír a harmadik csúszásról: Tovább csúszik az APEH! Rejtély, mennyi adót kell fizetned

A negyedik határidőt az adóhivatal már idén január 1-4. közé tűzte ki maga elé, azonban a kalkulátor startja pénzügyminisztériumi tesztelésére hivatkozva ekkor is elmaradt. Ez is maradt a legvégső APEH-határidő a kalkulátorral kapcsolatban, ugyanis újabb időpontot már nem tűztek ki az állami adóhatóságnál. Csupán annyit közöltek, hogy az adózóknak lesz elegendő idejük használni a számológépet a bevallási határidők előtt.

Kapcsolódó hír a negyedik határidő elmulasztásáról: Vagyonadó: negyedszerre sem tartotta a határidőt az APEH

Január 5-én az Index olvasói jelezték, hogy véletlenül egy rövid ideig mégis kikerült a számológép az adóhivatal honlapjára, amiről részletesebben ebben a cikkünkben tudósítottunk: Vagyonadó-kalkulátor: újra bakizott az APEH

Január 8-án - múlthét pénteken - délután végre megjelent az online számológép. A várva-várt kalkulátorról gyorsan kiderült, hogy nem valós adóazonosító számmal is elérhetővé váltak az APEH-becslései. Erről, a kalkulátor jelentőségéről, funkcióiról a következő cikkben számolt be lapunk: Meglepően sokat tud az APEH! - Kipróbáltuk a vagyonadó kalkulátort

Az pedig, hogy miért is van szükség a vagyonadó-kalkulátorra, és melyek a vagyonadó törvény ingatlanadóztatáshoz kapcsolódó részletszabályai, kiderül a következő cikkből: Így adózol jövőre - Ingatlanok után fizetendő vagyonadó

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A frissen megjelent számológép adatvédelmi aggályai miatt az adatvédelmi biztos vizsgálatot indított. Dr. Jóri András sajtófelelőse lapunknak elmondta, hogy az adatvédelmi biztos már megkapta a feltett kérdéseire az APEH válaszát, a jogászok jelenleg ezeket a válaszokat vizsgálják, és az ombudsman még a héten közzé teszi állásfoglalását a témában.

Eközben a Magyar Nemzet szombati számában felröppent a hír, hogy a Pénzügyminisztérium december óta szándékosan tartotta vissza a kalkulátort. Erről részletesebben a következő cikkben olvashatsz: Vagyonadó - Marad vagy eltörlik? A Pénzcentrum az üggyel kapcsolatban megkereste a PM-et. A minisztérium a következő választ adta a kalkulátor januári startját firtató kérdésünkre: "a vagyonadó-kalkulátor elkészítéséhez szükséges szakértői munka, a rendszer tesztelése és auditálása miatt indult a kalkulátor a múlt pénteken."

Dióhéjban eddig ennyi a vagyonadó története. Azoknak, akik abban bíznak, hogy az Alkotmánybíróság esetleges jóváhagyása után, a hivatalba lépő új kormány még a magánszemélyek bevallási és adófizetési határideje (május 20.) előtt megsemmisíti a vagyonadó törvényt, a következő cikket tudjuk ajánlani: László Csaba: nem lesz idő a vagyonadó eltörlésére.

Azok pedig, akik azt szeretnék, hogy a kalkulátor használatával biztosítva legyenek egy APEH-ellenőrzés esetére, mindenképpen kattintsanak a következő linkre: Csak az elmentett adatok védenek a vagyonadó-kalkulátor használatakor.

Végül azok, akiket nem érdekel a vagyonadózás, egészen nyugodtan klikkeljenek más érdekes hírekért aPénzcentrum főoldalára.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.09 11:02
Testvére postjából... Az első, észak-amerikai, US (Chicago) gyökerű, ‘fiatal’ (69…), min. angolul,...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?