14 °C Budapest

VPOP: megvan az év első fogása

2010. január 5. 12:32

Az év első felderítéseként a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának munkatársai Rajka térségében ellenőriztek egy cseh rendszámú kamiont.

A jármű a papírjai szerint 850 kartonnyi árut szállított Csehországból Olaszországba. Az ellenőrzés során azonban a tehergépjárműben mintegy 1.000 db webkamerát, több mint 11 ezer Gucci, Guess és Armani feliratú övcsatot és 500 darab Black Berry telefontöltő szettet találtak a pénzügyőrök, melyek a helyszínre érkező szakértő szerint hamisítványok.


A Vám- és Pénzügyőrség több mint 12 ezer darab, 36 millió forint értékű árut lefoglalta, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűntett, valamint szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?