Micheal O'Learyt kemény, nyakas ír fickóként ismeri mindenki. A Ryanair vezérigazgatójaként sok eszement ötlet hátterében állt, ő ajánlotta például hogy legyen fizetős a WC a repülőgépeken. A legújabb terve azonban nem csak a veszélyek, de a tálalás miatt is hatalmas felháborodást keltett.
A Ryanair a béka feneke alá küldte Európában a repülőgépekre szóló jegyárakat, ennek köszönhetően vált egy kis egyjáratos cégből a kontinens meghatározó erejévé. A cég, Michael O'Leary ötletei nyomán az alacsony jegyár mellett mindenre felárat szabott már ki a cég: az ételekre, italokra, az extra csomagokra, a nem preferált bankkártyával való fizetésre, a reptéri check-inre - szemben az ingyenes online-nal -; az ötleteit azóta sok más fapados légitársaság is átvette. O'Leary vetette fel a fizetős WC ötletét is a gépeken és egyszer azzal viccelődött, hogy az oxigénmaszk használatáért is pénzt kéne kérni.
Az alábbi ötletét azonban teljesen komolyan gondolja: "Kivesszük az utolsó 10 sor ülést, beteszünk kapaszkodókat és lesz elég hely ahhoz, hogy 100 ember ÁLLJON." - nyilatkozta a Sun című napilapnak O'Leary. "Majd azt mondjuk, ha állni akarsz, az csak öt euró." A felvetésre pedig, hogy elég veszélyes lenne, hiszen sokan meghalhatnak egy balesetben, csak annyit fűzött hozzá: "Minden tiszteletem, de az ülésben lévő utasok is meghalhatnak."
O'Leary az ilyen és hasonló kijelentéseivel már mindenkit magára haragított a pápától kezdve Tony Blair volt brit miniszterelnökig. Sokan mind a mai napig azt hiszik O'Leary a legtöbbször csak viccel és jártatja a száját, óriási ingyenrelámot csapva ezzel a cégének. Egy biztos: a kis, adóssággal küszködő cégből mára Európa egyik legnagyobb légitársasága lett 200 repülőgéppel és évi 67 millió utassal. O'Leary akár üzleti zseni, akár egy felfuvalkodott, érzéketlen újgazdag hólyag, legalább 300 millió angol fontos vagyonra tett szert azóta, hogy 1988-ban bekerült a Ryanair pénzügyi igazgatói székébe.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.