24 °C Budapest

Lakáshitelt törleszt a Danubius rádió sztárja

2009. november 18. 17:32

Rákóczi Ferenc, a Danubius rádió kedvelt reggeli adásának egyik társ-műsorvezetője és párja valamivel első gyermekük születése előtt vették meg életük első lakását. A teljes vételárat nem tudták egyben kifizetni, így lakáshitel felvételére kényszerültek.

A műsorvezető és párja utólag azt mondják, nem biztos, hogy ez volt életük legjobb döntése.

Rákóczi egy korábbi interjújában elárulta, hogy 38 éves fejjel költözött be élete első lakásába. Előtte albérletben élt és nem is tartotta igazán fontosnak, hogy akár a sajátját is törleszthetné.

A család azóta úgy véli, hogy jobban is járhattak volna, ha albérletben maradnak, mivel a banki hitel törlesztőrészletei a válság miatt megemelkedtek, miközben az albérletárak változatlanok maradtak.

Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem