Hat biztosítótársaságot csaknem 300-400 millió forinttal károsított meg egy négyfős társaság, amely közel háromszáz ember adataival visszaélve követett el csalássorozatot - írja a Magyar Hírlap.
A BRFK képviseletében elmondták, hogy hétfőn fogták el a csoport tagjait, akik egy biztosítási alkuszcéget hoztak létre, majd biztosítótársaságokkal életbiztosítások megkötésére szerződtek.
Az ügyfelenként akár 200-300 ezer forintot is elérő jutalékukat a biztosítottak első havi befizetése után megkapták, ami valótlan szerződések megkötésére sarkallta őket. A papírokat ezt követően létező személyek adataival töltötték ki, de legtöbbször azok tudta nélkül vagy velük összejátszva.
Eleinte barátaik, ismerőseik adatait használták fel, majd a létminimum szélén élők nevére készítettek havi 20-30 ezer forintos díjfizetésű ajánlatokat. Az első, vagy első néhány díjat befizették, de később nem fizettek, így fény derült a csalássorozatra.
Volt olyan biztosító társaság, amelyet 100 millió forinttal károsítottak meg, mások 10-20 millióval "megúszták". A biztosítottak között akadtak olyan létminimumon élő személyek, akik 10-30 ezer forintot kaptak az ajánlat aláírásáért.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.