Segítünk munkát találni: több ezer állást ajánluk

2009. augusztus 24. 06:20

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat rendszerében augusztus utolsó napjaiban 2162 állásajánlatot találtunk. Izgalmasan alakul a munkaerő-piac: már női taxisofőröket és pálinkafőzőket is szép számmal keresnek.

A Dél- Alföldön augusztus végén 443 szabad állás vár arra, hogy valaki betöltse. Az jól látszik -és ez országos szinten is elmondható- hogy hirtelen megnőtt a kereslet a tanárok, tanítók iránt. A legtöbb esetben nem feltétel a szakmai tapasztalat, így mindenképp érdemes körülnézniük a szakirányú felsőoktatásból frissen kikerülteknek is.
Mórahalomra analitikus kémikust keresnek, Kalocsára és Szarvasra viszont analitikus könyvelőt - a két foglalkozás azért igencsak távoli viszonyt feltételez. Békéscsabára és Orosházára is keresnek bádogost, Mezőkovácsházára pedig baromfi-darabolót. A régióban négy cukrász is el tudna helyezkedni, csakúgy, mint egy halász, két energetikus, féltucatnyi értékesítő, az Újtemplomi Evangélikus Egyházközösség pedig szociális menedzsert foglalkoztatna.

A Dél-Dunántúlon ezúttal 201 pozícióra pályázhatunk. Szekszárdon és környékén keresnek borászati segédmunkást, Pécsett felvonószerelőt, Szigetvárra pedig hőszigetelőt. Szintén a baranyai megyeszékhelyen találhat állást egy fő hűtőgép kezelő, egy klímaszerelő, egy jogügyi előadó, egy portás és egy piackutató is.
A kozármislenyi Diabelli Alapítvány kulturális szervezőt keres, míg Paksra műkörömépítőt várnak. A pékek ismét tarolhatnának: a régióban hat helyre is tárt karokkal várják őket.

Az Észak- Alföldön 246 pozícióra keresnek embert augusztus utolsó hetében. Tanítók, tanárok, nevelők: egy tucatnyi szabad állás vár titeket a régióban, Nyírbátortól Mezőtúron át Gáborjánig, sőt, Pocsajig. A szezon dübörög, ezért keresettek a mezőgazdasági segédmunkások, például tartósítóiparba, szeszfőzdékbe is várnak munkásokat. Szolnokra fogorvost keresnek, Nyíregyházára hitoktatót, Törökszentmiklósra pedig postahivatal-vezetőt.

Az Észak-Magyarországi régióban ezúttal 286 állásajánlatot találtunk. Mondanunk sem kell, az általános iskolai tanárok itt is jó eséllyel indulnak, Egerbe viszont borászati technikusokat keresnek. Kazincbarcikán ékszerbecsüsi pozíció üresedett meg, de egy miskolci videotékába is várnak eladót - elsősorban pályakezdők jelentkezését várja a munkáltató. Edelénybe juhászt keresnek, Bátonyterenyére traktorost, Kazincbarcikára pedig korrózióvédelmi referenst.

A Közép-Dunántúl menüpontjában mintegy 204 betöltetlen pozíció szerepel az ÁFSZ honlapján. Jól látszik, hogy a szezon végével a balatoni régió már nem várja a vendéglátóipari szakembereket, szakácsokat, pincéreket, szállodai dolgozókat -igaz, Tapolcán kiadó egy londineri pozíció. Több gyár is vár gyártósori összeszerelőt, Velencén ugyanakkor mongol tolmácsot keres a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, Tatán pedig egy utazó logopédus számára lenne szabad pozíció.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Közép- Magyarországon ezúttal 274 állásajánlat közül válogathatunk. A dunakeszi Tesco péksége dagasztót keres, a várható bruttó kereset havi 121 500 forint (pékeket egyébként még több helyre is várnak). Segédmunkások számára itt is több tucatnyi hely van, a legkülönbözőbb területeken várnak alkalmas munkaerőt. Táborfalván lézer vezető gépésztechnikust keresnek, de a régióban a szakképzett szakácsok számára több helyen is adott a lehetőség (3 étteremben konkrétan kínai szakácsot keresnek). A Lady Taxi ugyanakkor kimondottan női taxisofőrök jelentkezését várja, 5 év feletti gyakorlattal.

A Nyugat-Dunántúlon 508 betöltetlen állás vár a munkakeresőkre. Zalaegerszegen egészségügyi kártevőirtót keresnek, egészségügyi kártevőirtáshoz. Meglepően sok étterembe, szórakozóhelyre keresnek pincért, pultost, felszolgálót, de a fodrászokból is nyugaton mutatkozik a legnagyobb hiány. Kőművesekből gyakorlatilag bármennyit elbírna még a piac, médiamendzsert viszont csak egy helyre, Sopronba keresnek.

A legfrissebb állásajánlatok megtalálhatóak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján!

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
laskainelli  |  2024.09.18 09:24
A hűtlenség a kapcsolatban hosszú időre megtörheti a bizalmat a két fél között. A bizalmat újra meg...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26