YouTube csatorna a magyar turizmusnak

2009. július 22. 13:32

A Magyar Turizmus Zrt. elindította YouTube csatornáját, melyet a korábbi adminisztrátor, a Google Magyarország bocsátott rendelkezésére.

Az MT Zrt. a világ legnagyobb videó megosztóján immár saját, márkázott csatornán, a http://www.youtube.com/hungary-n át is közzéteszi reklám-spotjait, turisztikai filmjeit, illetve a Társaság a YouTube-on fellelhető, mások által készített rövidfilmekkel is színesíti hazánk turisztikai megjelenését.

Fotó: Magyar Turizmus Zrt.

Az MT Zrt. nem titkolt célja, hogy a csatornára feliratkozók, illetve a videókat megtekintők körében népszerűsítse hazánk turisztikai kínálatát, és a jövőben direkt üzeneteket jutasson el hozzájuk. A középtávú célok között szerepel egy, kifejezetten a YouTube-on meghirdetett pályázat is, melyen vagy az MT Zrt. korábbi kisfilmjeinek feldolgozását, vagy teljesen saját készítésű "országimázs-filmeket" vár majd a Társaság.

Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi vezetője a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, hogy "2009-ben várhatóan az európai utazási piac 38%-át az interneten keresztül foglalják, ezért kiemelkedően fontos, hogy a kínálati oldal szereplői ezt figyelembe véve, a megfelelő eszközökkel próbálják elérni az utazni vágyó közönséget. A YouTube-on ingyenesen létrehozható márkázott csatorna a Magyar Turizmus Zrt.-nek is kitűnő lehetőséget biztosít a közösségi weben való megjelenésre. Az ilyen kezdeményezések jól illeszkednek abba a globális trendbe, miszerint az utasok egyre inkább saját maguk foglalják utazásaikat az interneten fellelhető vélemények, információk alapján."

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26