Gyártás előtt áll Veres Klára feltaláló és társasága által fejlesztett Habiten anyag, amelyből széles körben gyárthatók a VEKLA elnevezésű magas és mélyépítésre alkalmas termékek. A Vekla-5 Zrt. elérkezetnek látta az időt, hogy bemutassa termékét a nemzetközi és hazai szakemberek előtt.
A megmérettetésre Európa legnagyobb szakkiállítását, a müncheni BAU 2009-et választották, ahol a több ezer kiállító között képviselte a termék hazánkat. A VEKLA a szabadalom kivonata alapján egy homogén építési technológia, amely passzív, energiahatékony és klímaváltozáshoz alkalmazkodó, kristályrács szerkezetű, terhelhető építő-szigetelőanyag, valamint erre alapozott épületszerkezetek. A nemzetközi fogadtatásról és a hazai fejlesztési tervekről szóló konferenciára 2009. január 27-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében kerül sor.
Az O|G|H hírügynökség kérdésére, hogy miben más ez a termék a piacon jelenleg kínált építőipari kínálattal szemben, Veres Klára feltaláló azt válaszolta: a VEKLA építő- és szigetelő is anyag egyben, ezáltal nem igényel külön vakolatot és szigetelést. Optimális tömegű (150-400 kg/m3/, tartós, erózióálló, kiváló hő- és hangszigetelő, valamint UV és földsugárzásnak ellenálló anyag. Hőtároló és hőcsillapító képességgel rendelkezik, azaz a Veklából épült építmény nyáron hűvös, télen tartja a meleget.
Homogén építési technológia, azaz a termékekből épülhet fal, födém, tetőszerkezet, padozat, padlóburkolat, fedés, térburkolat, homlokzati díszek, gipszkarton, kiváltó hőszigeteléssel rendelkező lapok szárazépítés elemeiként, beépített bútor és mind olyan szerkezeti elem, amely például faanyagból is gyárható. A Habiten anyag olyan kiválóan fúrható, faragható, formázható.
Az anyag főbb tulajdonságai azonban nem azonosíthatók több vonatkozásban a cementtartalmú betonnal, habarccsal és más anyagokkal. Az anyag keverési technológiája, valamint az ahhoz szükséges gépi eszközök sem azonosak a beton, a habarcs és más cementtartalmú építőanyagok előállításával. A technológiával kapcsolatos részleteket a feltaláló a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében mutatja be 2009. január 27-én.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Forrás: O|G|H
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.