Még messze nem éreztünk el a pénzügyi válság végére, de a tanulságokat máris mindenki lázasan igyekszik levonni. Annyi már most bizonyosan látszik: szigorúbb szabályozással elejét lehetett volna venni a világon tornádóként végigszáguldó pénzügyi csapásnak, de legalábbis enyhíteni lehetett volna az erejét.
A válság bizony rámutatott arra: a hatékony egységes szabályzás híján a pénzügyi intézmények igenis sebezhetőek, sőt saját maguk számára is veszélyesek. A jövőbeni felfordulások elkerülésére a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vezetője egy új, nemzetek felett álló gazdasági szuperfelügyelőt nevezne ki, aki a magasabb szférákból rálátást nyerve az ügyekre egymaga akadályozhatná meg a nagy pénzügyi botrányokat.
Jóval szigorúbb szabályozásra van szükség a felügyelő és ellenőrző szervezetek között, amit leghatékonyabban egyetlen szabályozó testület létrehozásával lehetne elérni - mondta az OECD elnöke, Angel Gurria a Forbesnak adott interjújában. Gurria beismerte, hogy nem könnyű egyetlen szabályozó intézményt létrehozni az országok eltérő törvénykezése és pénzügy-politikája miatt, de komoly előnyök származnának abból, ha lenne egy központi szervezet, mely az országok egymás közti ügyeit koordinálja. Ez a szervezet nem helyettesíti szükségképp az egyes országok nemzeti felügyeleteit, de mindenképp segít elkerülni a súrlódásokat. Gurria nem nevezett meg személyeket, kire is gondolt, amikor a pozíció létrehozása felmerült, de megemlítette, hogy Gordon Brown brit miniszterelnök remek munkát végzett az eurózóna különféle irányelveinek összehangolásakor.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.