A kínálat jelentős, míg a kereslet mérsékelt szűkülése várható 2009-ben a lakóparkok piacán- így lehetne összesíteni három vezető fejlesztő véleményét a 2009-es évről. A gazdasági válság teremtette új helyzetben a tehetősebbek egy része várhatóan értékálló ingatlanba fekteti a pénzét, míg lesznek, akiknek az ingatag banki hitelek mezsgyéjén kell majd lavírozniuk úgy, hogy ha lehet, akkor ne a számukra legrosszabb konstrukciót fogják ki.
Jelentős szerephez juthatnak a különböző marketingtrükkök is, így például az, hogy az egyes alacsonyabb kategóriájú lakásokat is igyekeznek majd a pénzzel rendelkező vásárlók igényeinek megfelelő "luxus" hívószóval reklámozni. Így lesz annál a több mint 2000 új lakásnál is, amelyek már készen vannak, de 2008-ban a fejlesztők nem tudtá eladni.
A kínálat szűkülését prognosztizálja 2009-re Kucsma Viktória. A 3 milliárd forint beruházással épülő Pasarét Residence értékesítési vezetője szerint a finanszírozási nehézségek miatt nem indulnak el újabb lakásépítési projektek, sőt sok esetben olyanok sem, amelyek már tervben voltak. A Pasarétet mindez nem érinti- teszi hozzá megnyugodva- hiszen január közepére minden lakásuk beköltőzhető állapotban lesz.
A keresletet tekintve bizakodó Kucsma Viktória, hiszen arra számítanak, hogy az újévben a pénzügyi válság miatt sokan fognak ingatlanba fektetni az értékállóság miatt. Akinek van pénze, az inkább vesz majd egy luxuslakást a II. kerület Buda központjához közeli elegáns, zöldövezeti részében, minthogy bizonytalan kifutású részvényekbe vagy értékpapírokba tegye a pénzét.
Épp ezért a szakember a 2008-ashoz hasonló kereslettel és az árak stagnálásával számol 2009-re, majd kis gondolkodás után hozzáteszi, ha lesz változás, az inkább mérsékelt áremelkedés lesz, mint csökkenés. Az értékesítési vezető megjegyezte, a Pasaréten a terveknek megfelelően halad a lakások értékesítése.
Kucsma Viktória lakópark építések befagyasztását jósoló prognózisát erősítette meg Komlós Andor is. Az osztrák-magyar Leier építőanyag-gyártó csoport ügyvezetője azért nem borúlátó, bízik a kormány által beígért építőipar- mentő csomagban. Mint mondja, a társasház- építések visszaesnek az elkövetkező pár évben, több lesz viszont az infrastrukturális beruházás, a családi ház építések tekintetében pedig nem számítanak változásra.
Az építőanyag-árak viszont várhatóan nőni fognak az alapanyag és az energiaárak emelkedésének mértékével. A közép-európai államokban jelenlévő cégcsoport egyébként nem zárja be egyetlen üzemét sem és leépítést sem terveznek. Sőt, februárban újabb téglagyáruk nyílik meg Kassán. A több milliárdos beruházással a magyar mellett elsősorban az ukrán piacokat célozzák meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tízmilliárd forint beruházással épülő Forest Hill lakópark beruházója úgy látja, a pénzügyi válság miatt alapjaiban megváltozott az ingatlanfinanszírozás Magyarországon. Sok bank felfüggesztette az euró- és a svájci frank alapú hitelezést, jelenleg csak forint alapú hitelt igényelhetnek az ügyfelek. E tekintetben egyébként Szili Balázs, értékesítési vezető szerint máris a kereslet növekedése tapasztalható, legalábbis így van ez annál a banknál, amelyikkel ők együttműködnek.
A Forest Hill-nél különböző fizetési konstrukciókkal, ingyenes hitelügyintézéssel és tanácsadással, valamint akciós törlesztési lehetőségekkel várják a lakásvásárlókat. Szili Balázs szerint 2009-ben még inkább fontos lesz, hogy az egyes lakóparkok hogyan pozicionálják lakásaikat, hiszen véleménye szerint némileg szűkülni fog azoknak a köre, akik ingatlant vesznek. Prognózisa szerint elsősorban azok vásárolnak majd lakást az új évben, akiknek van pénzük vagy csak nagyon kevés hitelt kell felvenniük.
Ez a magasabb társadalmi státuszú réteg pedig a felmérések szerint olyan hívószavakra kapja fel a fejét, mint például a luxus. Előrejelzése szerint a különböző reklámanyagokban többször fog szerepelni ez a hívószó, akkor is, ha mondjuk két prémiumkategóriás lakás között jelentős különbségek vannak. A "luxussá" átpozicionált lakások piacán az ár lehet a fő tényező, ami alapján döntenek a vevők, ez pedig a túl magas árfekvésű lakások esetében némi nagyon mérsékelt csökkenést hozhat, míg a magasabb kategóriába helyezett lakásoknál kicsi áremelkedést.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.