Egy brit férfi valószínűleg élete egyik legjobb ügyletét kötötte, tudtán kívül, mikor 1969-ben kölcsönadott egy ausztrál turistának 5 fontot, hogy az meg tudja venni vonatjegyét, majd 39 évvel később 200 dollárt kapott vissza, ráadásul üdvözlőlappal kísérve.
Az eset magát a "hitelezőt" is meglepte, aki már el is felejtette az egész esetet, ami még 20-as éveiben történt meg vele, amikor barátaival európai körúton voltak, és merő jóindulatból 5 fonttal kisegítették egy sorstársukat, aki ugyan megigérte, hogy amint tudja, visszafizeti, de természetesen ezt nem vették komolyan.
Mégis mikor Jim Webb egyik nap hazaérkezett sheffieldi otthonába, egy képeslap fogadta, a borítékban 200 dollárral és egy üzenettel a félig ismeretlen ausztrál turistától, aki a környéken jártakor beugrott volna, hogy lerója tartozását.
A "hitel" kamata, akárhogy is számoljuk (az effektív kamatláb egyébként évi 9,92 százalék), jóval meghaladja a brit alapkamat mértékét, amely most 2 százalék.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.