A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
23 százalékos növekedéssel, 629 milliárd forintra nőtt a biztosítók díjbevétele az idén. A dobogósok rangsora azonban nem változott: piacvezető az Allianz, a második helyért pedig a Generali és az ING között folyik a verseny, az élet üzletágban - áll a MABISZ jelentésében.
A dinamikus bővülés az egyszeri díjas életbiztosítások számlájára írható, a szegmens ugyanis a társaságok 118 milliárd forintos díjbevétel-növekményének immár közel kétharmadát adta - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének legfrissebb összesítéséből.
Az egyszeri életbiztosítások díjbevétele egy év alatt több mint a kétszeresére emelkedett (a tavalyi 61,1-ről 137,6 milliárdra), ennek köszönhetően az élet ágon belül is érdemben nőtt a súlyuk: szemben a tavalyi közel 29 százalékkal, 2006 első kilenc hónapjában már az összdíjbevétel 44 százalékát adták ezek a termékek. Az egyszeri díjas életbiztosítások 137,6 milliárdos díjbevételének zömét, több mint 113 milliárdot a befektetéshez kötött úgynevezett unit-linked konstrukciók tették ki. A folyamatos díjas biztosításokat is beleszámolva a unit-linked termékek immár mintegy 180,4 milliárdos díjbevétellel büszkélkedhetnek, ráadásul térnyerésüket jól mutatja, hogy az élet ágon belül közel 58 százalékos szeletet hasítanak ki.
A befektetési egységhez kötött konstrukciók ráadásul rekordnegyedévet könyvelhettek el - július-szeptember között 75 százalékkal, több mint 77 milliárd forinttal nőtt a szegmens díjbevétele ez főként az augusztusi kamatadó elkerülésére irányuló rohamnak volt köszönhető. a magánszemélyeknek.
Az élet ág több mint 46 százalékos díjbevétel-bővülésénél jóval szerényebb, mindössze 6,6 százalékos erősödést könyvelhetett el a nem élet ág szegmense, amelyen belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások 99,3 milliárdos díjbevétele 6,3 százalékos növekedést takar 2005 hasonló időszakához képest. Ez az éles kettősség nem maradt következmények nélkül: egyrészt az élet ági szegmens jócskán megközelítette a nem élet ágat (a kettő közötti díjbevétel-különbség az egy évvel ezelőtti 83 milliárdosról mostanra 4 milliárdra apadt), ráadásul a piaci részesedéseket illetően is változás tapasztalható.
A piacvezető Allianz Hungária 22,14 százalékos részesedése némi visszaesést az első fél év végi 23,7 százalékhoz képest, nem beszélve az egy évvel korábbi 25,8-es részarányról. A sorban következő, 14,6 százalékos szeletet kihasító Generali-Providencia Biztosítót pedig 13,5 százalékos részesedésével jócskán megközelítette az életbiztosítási szegmensben tevékenykedő ING. (Az Allianz 5,5, a Generali 15,5, az ING pedig 40,5 százalékkal növelte díjbevételét egy év alatt.)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


