Elkezdődött az új tanév, a felhőtlen nyári vakáció után a gyermekek ismét visszaültek az iskolapadba. A napi rutin helyreállásával ugyan rendezettebben telnek mostantól a napok, mégis az iskolába vezető úton vagy a szünetben, a tornaórákon előfordulhatnak balesetek. Egy friss felmérés szerint az általános iskolások 14 százalékát, a középiskolások 28 százalékát éri baleset a tanintézményben, míg 6 százalékuk szerez sérülést az oda vezető úton.
Véget ért a nyári szünet, reggelente ismét megtelnek az utak, tömegközlekedési eszközök az iskolába igyekvő diákokkal és szüleikkel. A Generali reprezentatív, 1200 fős mintán végzett felmérése szerint a diákok 6 százalékát éri baleset a tanintézménybe vezető úton, annak ellenére, hogy sokukat szülőjük kíséri az iskolába. Az általános iskolásoknak 54 százaléka, míg a középiskolásoknak 99 százaléka azonban így is egyedül kell eljusson az iskolába. A szülők negyede 10 éves korától engedi önállóan közlekedni a gyermekét, míg további egyharmaduk még ennél is korábban, 8-9 évesen. Az iskolások 12 százaléka azonban csak 14 éves korától, vagy még később mehet szülői felügyelet nélkül iskolába.
A kutatásból kiderült az is, hogy a legtöbb általános iskolás (sorrendben) gyalog, autóval vagy kerékpárral jut el az oktatási intézménybe, míg a középiskolások legnagyobb hányada általában tömegközlekedési eszközt vesz ehhez igénybe.
Az iskolába vezető út mellett maga az iskola is rejt veszélyeket. A kutatásból kiderül, hogy a felmérésben részt vett általános iskolás gyermekek 14 százaléka, a középiskolások 28 százaléka szenvedett már el balesetet a tanintézményekben. Ezek legtöbbször tornaórán vagy a szünetben, játék közben következnek be.
"Sajnos a tanári felügyelet mellett is elkerülhetetlen, hogy a gyermekek a játék hevében kisebb-nagyobb baleseteket okozzanak. Egy egyszerű törés vagy ficam is nagyon megnehezítheti a család életét és jelentős pluszköltségekkel járhat. Ha például a gyermek nem tud lábra állni, meg kell oldani az iskolába járást, adott esetben orvoshoz kell vinni kezelésre, gyógyszerekre lehet szüksége, súlyosabb esetben kórházi ellátásra szorulhat. Ezeken a terheken jelentősen enyhíthet egy széleskörű balesetbiztosítás" - nyilatkozta Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában
- Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek
- Szakértő: nem olyan gyakoriak az egyedi órák, mint gondolnánk
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek