17 °C Budapest

Nem voltál télen a nyaralóban? Többmilliós károd is lehet

Pénzcentrum
2012. április 2. 12:08

Hiányos, elavult a nyaralókra kötött biztosítások többsége, s ezekkel ilyenkor tavasszal szembesülnek tömegével a tulajdonosok. Ekkor derül ki ugyanis, hogy a régi, rossz szerződés miatt például a téli elfagyásokat sem fedezi a kártérítés. De az sem jó, ha túl friss a biztosítás, mert az aláírástól számított 30 napon belül bekövetkezett esetleges elemi kárra nem fizet a szolgáltató.

Gyakorta hívják fel a szakemberek a figyelmet a nyaralók meglévő, ám elavult, hiányos biztosítására, amellyel általában már csak az utolsó pillanatban, vagy annál is később, egy esetleges természeti csapás után szembesülnek a károsultak. Tapasztalatok szerint hamarosan számolni kell az idei árvízveszéllyel, valamint az ugyancsak a szezonhoz köthető villámcsapással járó szélsőséges viharokkal is, amelyek külön-külön is több millió forintos kárt tehetnek az ingatlanokban.

De meglepetés érheti a nyaralótulajdonosokat a tavaszi szezonnyitáskor is, mert akkor derül ki, hogy esetleg elfagyott a vízvezeték, feltörték, kirabolták télen a nyaralót, vagy egyéb kárt tett a házakban a tél. Ilyenkor nagy veszteség éri azokat, akiknek nincs biztosításuk.

Tipikus hiba például a tavaszi kapkodás a biztosítás terén, ami az árvíz és a viharok közeledtével érezhetően erősödik. A baj ezzel főként az, hogy késő akkor elszaladni a legközelebbi biztosítóhoz egy jó szerződésért, amikor már a falu határában van a víz, mert a szolgáltatók többsége - éppen az ilyen gyakorlat kivédése miatt - ebben az esetben is többhetes moratóriummal dolgozik. Vagyis: a ma megkötött szerződés csak a kockázatviselő által meghatározott idő múlva lép életbe.

"Ötmillió forintos kárt okozott egy többemeletes ház egyik nyaralólakásában a télen szétfagyott vízcső. Az esettel a tulajdonos a napokban, az ingatlan tavaszi ellenőrzésekor szembesült: a lakásban térdig állt a víz, gyakorlatilag minden tönkrement. A többmilliós veszteségből a biztosító csak minimálisat téríthetett meg, a lakásra ugyanis nem, csak a többemeletes épületre volt biztosítás. Miután az elázott lakás kapcsán kiderült a hiba, a ház többi tulajdonosa fejvesztve kereste a biztosítókat, s megkötötték a saját szerződésüket is, ugyanis az épület több tucat ingatlantulajdonosa közül senkinek nem volt biztosítása. Amennyiben szerencséjük van, addig nem történik hasonló eset az épület más lakásában, míg a szolgáltató által megszabott, átlagosan 30 napos moratórium tart. Ez idő alatt ugyanis a kockázatviselők többsége a legjobb biztosításra sem fizet" - figyelmeztet Németh Péter, a huszonöt biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36