31 °C Budapest

Megint négyen állnak sorba: Garancia helyett RBS

Pénzcentrum
2008. június 5. 16:00

Négy kérő akad a brit RBS Insurance (RBSI) kezére, közülük ráadásul a Zurich Financial Servicest a hazai Garancia-vásárlásból már ismerősként üdvözölhetjük. Az ügyletről egy korábbi írásunk kapcsán is említést tettünk, ekkor derült ugyanis ki, hogy a Generali kiszáll a versenyből.

A tét Nagy-Britannia legnagyobb gépjármű-biztosítója, eredetileg minden érdeklődő társaságnak múlt hétre kellett volna beadni tippjét, azonban a határidőt kitolták, ugyanis több jelentkező pótlólagos információt kért a társaságról.

Az előzetes becslések szerint 7 milliárd fontot érő társaságot pillanatnyilag négyen szeretnék felvásárolni, a legesélyesebbnek tartott Zurich Financial Services, a német Allianz, s két amerikai társaság, az Allstate és a Travelers. Piaci vélekedések szerint azonban az Allianz érdeklődése csupán mérsékelt lehet, ugyanis egyelőre a Dresdner Bankkal kapcsolatos problémáit próbálja megoldani.

A kezdet kezdetén egyébként még nyolcan álltak a körben, azonban a Berkshire Hathaway, a Generali, a Ping An és az AIG nem tett ajánlatot.

Egyelőre még végleges ajánlattételi határidő sincsen, az eredményt, azonban az RBS nem kívánta kommentálni az esélylatolgatást.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 9. 12:10
Miért utasíthat el a bank akkor is, ha van munkád és rendszeres jövedelmed? Józsi története megmutat...
MEDIA1  |  2026. június 9. 10:31
A Hazaiban Hirdetünk kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámpénzek jelentős része ma globá...
Holdblog  |  2026. június 9. 10:15
Az elmúlt két évtizedben a BB tengely lakossága egyre kevésbé használja a buszt és a vonatot, a szem...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?