Előreláthatóan január 15-én a földbe csapódik a Fobosz-Grunt műhold egy része - közölte pénteken az orosz űrkutatási hivatal. A számítások szerint nem lehet kizárni, hogy az űrszemét Magyarországot találja el.
Az űrhivatal szakértői figyelemmel követik a tavaly november 9-én felbocsátott űrszondát, amelynek feladata lett volna, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phoboszról, és azt a Földre szállítsa. Az űreszköz automatikája azonban nem reagált a hajtóműindítási parancsokra, így nem folytatta útját a kitűzött célja felé.
A Roszkoszmosznál, vagyis az orosz űrkutatási hivatalnál megállapították: számtalan tényező befolyásolja a szputnyik fékeződését, az egyik legfontosabb az, hogy a légkört milyen hatások érik, különösen a Nap felől.
A jelenlegi adatok és előzetes számítások szerint a műhold darabjai az 51,4 déli szélességi foktól az 51,4 északi szélességi fokig terjedő sávban hullhatnak a Földre. E széles tartomány Európában Lengyelország déli részéig tart. A pontos helyszínt és a becsapódás idejét egy nappal az esemény előtt lehet majd meghatározni.
A Fobosz-Grunt húsz-harminc hőálló darabja érheti el a Föld felszínét, ezek összsúlya nem lehet több mint 200 kilogramm. A műhold üzemanyaga a légkör sűrű rétegeibe érve, mintegy 100 kilométeres magasságban elég majd.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







