A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
2007-ben az eddiginél is sokoldalúbb ajánlattal és szélesebb körű kedvezményrendszerrel várja ügyfeleit az Allianz Hungária Biztosító, mely a le megszokott magas szintű szolgáltatási színvonalat az infláció alatti díjemelés mellett nyújtja. A kedvezmények összege elérheti a 40%-ot is - tudtuk meg a sajtótájékoztatón.
Az új tarifarendszerrel az a biztosító deklarált célja, hogy ügyfelei ténylegesen személyre szabott díjat fizessenek a kötelezőért, és profitáljanak is abból, szolgáltatások formájában. A tarifák és kedvezmények kialakításakor honorálták azokat, akik a balesetek megelőzésében élen járnak. A hagyományosan jó baleseti statisztikával rendelkező családi vezetők a 2007-es rendszerben például családi kedvezményt vehetnek igénybe, ha háztartásukban legalább 2 folyamatos díjfizetésű Allianz-szerződés van. A biztosító gyermekkedvezményét azok igényelhetik, akiknek családjában 14 éven aluli gyermek él, hiszen ők óvatosabban vezetnek, ha gyermekük is az autóban ül.
Mivel a napokban lépett piacra az Allianz Bank, adódik a lehetőség, hogy a bank és biztosító közös ügyfelei extra kedvezményeket kapjanak. Az Allianz természetesen élt ezzel a lehetőséggel, így ha Allianz hitelkártyával, vagy Allianz bankszámláról történik a díjlehívás, akkor csökkenhet a díj mértéke.
A fentiek mellett rendelkezésre állnak a partnerkedvezmények is: 20% kedvezményben részesülnek például azon ügyfelek, akik a már meglévő teljes körű Allianz-casco-juk mellé Allianz kötelezőt is kötnek. A kötelező mellé történő casco-kötésre utóbbi díjából jár 10% kedvezmény.
A kedvezmények hosszú sora természetesen itt nem ér véget, a teljesség igénye nélkül megemlítjük még a kampányidőszakban fennálló 10%-os internetes kedvezményt. Szintén érdemes tudni, hogy a népszerű kárrendezés átvállalási szolgáltatás 3 ezer forint helyett mostantól csak évi 120 Ft-ért vehető igénybe.
Dr. Salamon Károly, elnök-vezérigazgató kiemelte, rendkívül fontos, hogy ezen az árérzékeny piacon az ügyfelek a váltás időszakában a szokásosnál alaposabban tájékozódnak. Az Allianz a piaci sajátosságok ellenére sem kíván feladni a minőségből az ár csökkentése érdekében. Az árérzékenységre a társaság az infláció alatt indexált díjakkal és az új ügyfelek számára ajánlott, a korábbinál kedvezőbb díjakkal reagál.
Hoványi Sándor vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy igyekeztek átláthatóbbá tenni konstrukcióikat, ezért legalább 9 szempontot elhagytak a tavaly alkalmazott ismérvek közül. (Ilyen kihagyott faktor például a férfi és női vezetők megkülönböztetése...)
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fiatalok számára kedvező, hogy a kor ismérv kombinálva lett a 14 év alatti gyermek meglétével, így a gyermekes fiatalok kedvezőbb tarifákra számíthatnak. Mindezt az indokolja, hogy a gyermekeseknél jóval kisebb a kockázati szorzó.
A 6 évnél fiatalabb jogosítvány pótdíja 5%-os. A legmagasabb bonus-malus osztályt az Allianz tovább bontotta 4 részre, így a B10 osztályt elérők számára is adódnak még lehetőségek.
Dr. Kálózdi Tamás, az értékesítésért felelős vezérigazgató-helyettes kihangsúlyozta, hogy a gépjárműállomány csaknem 50%-a az Allianznál kerül biztosításra, míg a társaság díjbevételi részesedése 44%-os, amiből adódik, hogy a piaci átlagnál alacsonyabb díjjal kínálják szolgáltatásaikat.
A jövőben a rendőrség a biztosítók rendelkezésére bocsát majd egy olyan adatbázist, mely tartalmazza a 3 alkalomnál többször dokumentáltan szabálytalanul közlekedő autósok névsorát, ez pedig befolyásolhatja a biztosítási díjakat. Ezzel az autósok már anyagilag is érdekeltté lennének téve a szabályok betartásában.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


