Kinek jó a kötelezőváltás?

Pénzcentrum
2006. november 14. 08:07

A novemberi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampány eddig eltelt időszakában a legtöbb szerződést a KÖBE szerezte - derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz adataiból. Ezt követően némileg "sűrűsödik" a mezőny, hiszen nem sokkal lemaradva egymástól a Signal, az UNIQA, a MÁV és az OTP Garancia következik a sorban. (A MÁV új kgfb-szerződést csak december elsejétől fogadhat be, amennyiben persze a PSZÁF nem hosszabbítja meg a moratóriumot.)

A legtöbb szerződést eddig az Allianz Hungária Biztosítónál mondták fel, akit némileg lemaradva a piac második legnagyobb szereplője, a Generali-Providencia Biztosító követ a sorban. Igaz, a két társaság is szerez új ügyfeleket, ám nettó alapon mínuszban vannak. Egyelőre több szerződést veszít, mint nyer a Posta Biztosító, az Union és a K&H Biztosító.

Az átlagos megtakarítás már most a kampány elején több mint 21 ezer forint, amely folyamatosan nő, ahogy egyre több kötés születik - mutatott rá Mestyán András, a CLB igazgatója. A CLB által működtetett http://www.biztositastipp.hu portálon már több mint 200 ezer egyedi felhasználó kérte le jövő évi díját, az esetek 86 százalékában tudtak legalább 3000 forinttal jobb díjat ajánlani, mint amit az ügyfél jelenlegi biztosítója kínál.

Az elmúlt egy hét statisztikái alapján elmondható, hogy a kgfb-váltás legnagyobb nyertesei a nagyvárosban lakó fiatal vezetők. A biztosítók a 25 év alatti vezetők körében több esetben is 10 százalék feletti díjemelést hajtottak végre, miközben a legkedvezőbb díjakat számukra jellemzően a két biztosító egyesület kínálja. A legolcsóbb és legdrágább ajánlatot adó biztosító díjában 250-300 ezer forintos különbség van, ami mindenképpen váltásra sarkallhatja az autóst.

Sikeresnek bizonyult az ugyancsak a biztositastipp.hu exkluzív szolgáltatása, az aktív kommunikáció, amelynek keretében egy chat program segítségével azonnal lehet "beszélgetni" a CLB szakértőivel. "A legtöbben a biztosító egyesületekről, illetve biztosítóváltás folyamatáról érdeklődnek, de volt, aki csak megköszönte a CLB segítségét - emelte ki Mestyán András.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36