3 °C Budapest

Így jársz, ha balesetet okozol munka közben

Pénzcentrum
2014. június 18. 19:02

Becslések szerint évente Magyarországon 130 ezer diák vállal tanulmányai mellett munkát. A nyári szezonban különösen nagy hangsúlyt kap a tanulók foglalkoztatása, ilyenkor az egyetemisták mellett sok helyen alkalmaznak középiskolásokat is. A diákok foglalkoztatása számos előnnyel jár mindkét fél számára, de mi történik, ha a tanuló hibázik, kit terhel a felelősség?

Az iskolaszövetkezetek évente 130 ezer diáknak biztosítanak munkát és tapasztalatszerzési lehetőséget, jelentős részük, hozzávetőlegesen 50 ezer fiatal kimondottan a nyári hónapokban vállal ilyen feladatokat. Ez azt jelenti például, hogy hozzávetőleg minden hetedik magyar KKV-nál dolgozhatna egy diák a nyári szünetben.

A munkaadók elsősorban a gyártás, a kereskedelem és a mezőgazdaság területére betanított munkákra keresnek diákokat. Emellett valamennyi ágazatban kínálnak irodai adminisztratív munkákat, várnak diák jelentkezőket nyelvtudást vagy számítógépes ismereteket igénylő szakmai feladatokra, gyakornoki programokba, valamint marketing, promóciós és hostess munkákra is. Nyáron a mezőgazdasági munkák aránya emelkedik meg leginkább, de sok álláslehetőség nyílik fagyizókban, cukrászdákban is.

5 + 2 leg a diákmunkáról

  • Legnépszerűbb munkák: strandokon, vidámparkokban, csúszdaparkokban és fesztiválokon végzett munka, árufeltöltés, irodai adminisztráció
  • Leggyakoribb munkák: irodai diákmunka (adatrögzítés, adminisztratív munkák, telefonos munkák, borítékolás), fizikai diákmunka (árufeltöltés, áruházi munkák, csomagolás, bolti kisegítő munkák), hostess diákmunka kóstoltatások), promóciós diákmunkák
  • Legfiatalabb munkavállaló: a nyári szünidőben már 15 éves kortól dolgozhatnak a tanulók szülői engedéllyel
  • Legtöbb foglalkoztatott diák: becslések szerint évente Magyarországon 130 ezer diák vállal tanulmányai mellett munkát
  • +1: legális foglalkoztatási formák: hagyományos munkaszerződéssel foglalkoztathatók a 16. életévüket betöltött diákok, illetve az iskolai szünet alatt 15 éves nappali tagozatos tanulók, szülői beleegyezéssel. A munkáltatók élhetnek az egyszerűsített foglalkoztatás lehetőségével, önálló tevékenységként végzett nyári munka esetén pedig megbízási szerződéssel, de a nappali tagozatos diákok jelentős számban vállalnak munkát iskolaszövetkezeteken keresztül is.
  • +2: felelősségbiztosítás: felelősségbiztosítás kötésével nemcsak magukat védhetik meg a vállalkozók, de a közvetlenül általuk foglalkozatott tanulók is nagyobb biztonságban végezhetik nyári munkájukat.

A diákmunka munkaadói és munkavállalói szempontból is előnyös. A diákok későbbi elhelyezkedése miatt rendkívül fontos, hogy már tanulmányaik során minél több munkatapasztalatot szerezzenek, és már ekkor minél jobban beletanuljanak leendő szakmájukba. A munkaadók számára is előnyös a diákok foglalkoztatása, hiszen kevesebb költséggel jár az alkalmazásuk, és könnyen pótolható velük a nyári szabadságolások miatt kieső munkaerő is. Bár a tanulók tapasztalatlanságuk miatt nagyobb eséllyel véthetnek hibákat munkavégzés közben, a munkaadóknak mégsem kell felesleges kockázatot vállalniuk, hiszen a Generalinál kötött felelősségbiztosításaik kiterjednek vagy kiterjeszthetők a diák alkalmazottakra is. Különösen fontos lehet ez a kkv szektor esetében, ahol a munkavállaló által okozott kár kifizetése nagyobb terhet jelenthet a vállalkozás számára.

Felelősségbiztosítás a foglalkoztatási formák szerint

Diákmunka

Egész évben számos diák vállal munkát, különböző foglalkoztatási formában. Azokban az esetekben, ha a vállalkozás közvetlenül, azaz például hagyományos munkaszerződéssel foglalkoztat diákot, és a vállalkozás rendelkezik felelősségbiztosítással, a biztosítás hatálya kiterjed a tanulóra is, így mindkét fél nyugodt lehet, biztonságban végezheti munkáját.

A Generalinál általános felelősségbiztosítással rendelkező biztosított vállalkozó kérheti, hogy a biztosító a szerződésben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint az alkalmazásában álló diák volt a felelős.
Sokan vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül. Ebben az esetben az iskolaszövetkezet köt vagy köthet felelősségbiztosítást a diákokra, mely így megtéríti a tanulók által harmadik félnek okozott kárt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Nyári munka

Nyáron lényegesen több diák vállal munkát, például idénymunkát. Az alkalmi és idénymunkák esetén a munkaadók élhetnek például az egyszerű foglalkoztatás lehetőségével. Az így foglalkoztatott diákok esetén, a vállalkozás felelősségbiztosítása kiterjed a diákok által elkövetett hibák, szakmai mulasztások miatt harmadik személyeknek okozott károkra. Az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás esetén a szövetkezeteknek kell felelősségbiztosítást kötniük a nyáron munkát vállaló diákokra is.

Szakmai gyakorlat

A szakmai gyakorlat nem minősül munkaszerződésnek. Itt is igaz, hogy a felelősségbiztosítást ki kell terjeszteni egy kiegészítő biztosítással azokra a károkra, amelyeket a vállalkozás okoz a tanulónak vagy a tanuló a vállalkozásnak. Így lehet teljes körű a felelősségbiztosítási védelem.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. december 21. 12:04
Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki a...
MEDIA1  |  2024. december 20. 21:03
Magyar Péter testvérének lapjától, a Kontrolltól indult el egy valótlannak bizonyuló, az MTVA-t érin...
Kiszámoló  |  2024. december 20. 14:39
A nagy harsonaszóval bejelentett Otthonfelújítási támogatás teljes kudarc lett, mivel szokás szerint...
Kasza Elliott-tal  |  2024. december 20. 14:28
Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik v...
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 21. szombat
Tamás
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33