Idén kevesebben bontanak kgfb-szerződést

Pénzcentrum
2006. november 21. 10:30

Optimistának bizonyulnak a biztosítók az idei kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) kampányával kapcsolatban. A legfontosabb eredményt az jelenti, hogy jelentősen csökkent a szerződést bontó ügyfelek száma - írja a Világgazdaság.

Az Allianz Hungáriánál 30, a Generalinál pedig 25 százalékkal kevesebb az új szolgáltatót keresők száma a tavalyi évhez képest. Az Allianz honlapján hetente 50 ezer új ügyfél indított díjkalkulációt, 10 ezres nagyságrendben keresik fel az egyes kirendeltségeket, valamint majdnem 12 ezren érdeklődtek a telefonos ügyfélszolgálatnál a 2007-es díjakkal kapcsolatban.

Jákfalvi Zoltán, a Generali-Providencia gépjármű-biztosítási osztályvezetője szerint a társaság idén eddig 3 százalékkal több szerződést tudott kötni, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az idei kampányidőszakban eddig 5 506 kötést regisztráltak, azonban 2 700 felmondás érkezett a biztosítóhoz. Az osztályvezető szerint idén mintegy 10 ezer darabos állománynövekedésre lehet számítani.

A budapesti régióban erősödhet az Union Biztosító is, a tavaly jól szereplő TIR BF és MÁV közül csupán az utóbbi köthet új szerződéseket, így a Magyar Posta Biztosítónak több esélye van, hogy az Uniquával versenyben akár dobogós helyezést érjen el az új ügyfelek megszerzésének versenyében. A piacon újnak számító Signal eddig 9 ezer szerződét kötött, a teljes szezonból 20-30 ezerre számít.

Az Allianz megállapította, hogy az ügyfelek az idei évben jóval aktívabbak, alaposan tájékozódnak a döntés előtt, és egyre fontosabbá válnak számukra az ajánlatok mögött rejlő szolgáltatások.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36