A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Sir Paul McCartney biztosan nem örült annak, hogy környezetbarát Lexus márkájú autóját végül repülőn szállították Japánból az Egyesült Királyságba, ugyanis a 11 ezer kilométeres út jelentős széndioxid-kibocsátással járt. Az eset egyébként hasonlit a brit biztosítók számára kevésbé üdvös taktikára, melynek segítségével a fiatal vezetők spórolhatnak biztosítási díjaikon.
McCartney eredetileg hajóúton szerette volna hazaszállítani az ajándékba kapott autót, ugyanis az mindössze 397 kilogramm széndikoxid kibocsátásával járt volna. Mindez nem így történt, ráadásul a repülőút több mint 40 tonnányi károsanyag kibocsátást eredményezett. Ez pedig azt jelenti, hogy a környezetbarát, zöld és tiszta technológiák alkalmazására vonatkozó szabályokat semmibe vették, hasonlóan ahhoz, ahogy a brit vezetők nagy része megkerüli az autóbiztosítási szabályokat.
A brit fiatalok nagy része ugyanis nem köt külön biztosítást, hanem a szülők szerződésében kerül megnevezésre. Mindez még nem szabálytalan, hiszen a szigetországban erre lehetőség van, az azonban már nem helyes, hogy a fiatal lesz az autó fő vezetője, használója. A kötvényben pedig ezt a pozíciót a szülők kapják meg, s az általuk jelentett kockázatok alapján kalkulálják ki a biztosítási díjakat, amelyek így jóval alacsonyabbak.
Egyes kutatások szerint a friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalok 45 százalékának biztosítása a szülei szerződésében szerepel, így a biztosító társaságok számára egyre fontosabb, hogy leszámoljanak ezzel a takitkával. Mindezt úgy teszik, hogy amennyiben fény derül egy ilyen csalásra, a biztosított kárigényének kifizetéseit megtagadhatják, sőt a csalás 6 büntetőpontba is kerülhet.
Szakértők javaslata szerint a fiataloknak nem kell kétségbe esniük a drága biztosítás miatt, ugyanis spórolhatnak, ha ők lesznek a fő vezetők, de megnevezett sofőrként a szerződésben szerepel még más, idősebb, alacsonyabb kockázatot jelentő vezető is.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


