Gyerekkel utazol? Erre mindenképp figyelj!

Pénzcentrum
2012. június 15. 13:12 3 perc

Kezdetét vette a nyár és ezzel együtt beindult a családi utazások menetrendszerű tervezése: szállás foglalása, közlekedési eszköz szervezése, pénznem váltása, azonban még mindig sokan azt hiszik, hogy spórolhatnak költségeiken, ha nem kötnek utasbiztosítást.

A külföldi utazásra, vagy belföldi nyaralásra akár hosszú hónapokon át készülünk, és jelentős összegeket költünk a tökéletes élményék megszerzésére, a biztosítás azonban - sajnálatos módon - Magyarországon a Groupama Garancia Biztosító adatai alapján csak minden harmadik utazónak jut eszébe.

Az utóbbi időben történt tragédiák újra az utasbiztosítások szükségességére irányították a figyelmet, mégsem eredményeztek érzékelhető változást a magyar utas szemléletben. Pedig már napi egy gombóc fagylalt árának díjából szükség esetén milliós nagyságrendű költségeket vállal át a biztosító.

Elsősorban a szülő felelőssége a gyermek megfelelő védelme,"Természetes módon a szülők gyermekeiket hamarabb elviszik az orvoshoz, még kisebb problémák esetén is, mintha önmagukkal történne baj. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az adataink alapján a 18 év alatti utasok orvosi kezelésének költsége az átlagkár fele volt, azonban a balestek gyakoriságát tekintve duplája az átlagnak." - mondta Karsai Márta a Groupama Garancia Biztosító biztosításszakmai szakértője.

Dr. Esküdt Ágnes a XI. kerületi gyermekorvosi rendelő gyermekorvosának tapasztalatai szerint a nyári időszakban, első sorban a kánikulával, illetve a nagy meleggel összefüggő betegségek a leggyakoribbak, de a tipikus nyári gyermekbaleseteket tekintve hasonló mértékben érkeznek hozzá vízi és szabadtéri sporttevékenységek, illetve játékok kapcsán szerzett sérülésekkel.

"Nyáron a megfelelő fényvédelem szerepe kiemelten fontos és első sorban a szülők feladata, hogy megóvják a gyermeküket a kellemetlen leégéstől, napszúrástól és folyamatosan biztosítsák gyermekeik számára a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztást, ugyanis a gyerekeknek a felnőttekhez képest sokkal intenzívebb a folyadékcseréje. Ebből eredően számukra fokozott veszélyt jelenthet a szomjazás."- mondta a doktornő.

A biztosító adatai alapján a leggyakoribb probléma a gyerekeknél a gyomorhurut, de hasonlóan gyakori még az allergia, a láz, a fülgyulladás, a vírusfertőzés, és a torokgyulladás is. Azonban a nyári utazás során felmerülő tipikus gyerekbalesetnek minősülnek, a horzsolás okozta sérülések, fejsérülések, illetve a tengerparti balesetek, (pl.: tengeri sün okozta szúrások), melyek ellen szinte lehetetlen felkészülni.

Hogyan figyelhetünk még a gyermekek megfelelő védelmére?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

• Ha az utazás során hosszabb kirándulást is tervezünk, fokozottan érdemes figyelni a kullancscsípések megelőzésére. Javasolt módszer: kullancs elleni spray, illetve zárt ruházat.
• Nyáron jellemzőek az ételmérgezéssel összefüggő hasfájások, hasmenések is. Lehetőség szerint érdemes felkészítenünk a gyermeket a romlékony ételek kerülésére és a megfelelő higiéniára. Semmiképpen se hagyjuk, hogy mosatlan gyümölcsöt egyen!
• Amennyiben hosszan tartó utazásra készülünk a rosszullétre hajlamos gyermeket érdemes az út előtt felkészíteni. Felnőttek és gyermekek esetében is hatékony megoldást jelenthet a probiotikum.
• Ne hagyjuk a kis gyermekeket felnőtt felügyelete nélkül a parton, vagy a vízben játszani!
• Kössünk biztosítást! Európán belül jellemzően megfelelő egészségügyi szolgáltatásra számíthatunk, de biztosítás nélkül valóban nagyon drága és veszélyes utazásra vállalkozunk.

Még az utolsó nap sem késő, ne induljunk el biztosítás nélkül!

A költségek egyszeri orvosi vizit esetén a néhány tízezer forintos ellátástól egészen az 1 000 EUR-s ellátásig terjedhetnek, az üdülőhelyeken általában magasabbak, és az itt működő rendelők, magánkórházak gyakran nem fogadják el az Európai Egészségbiztosítási Kártyát. Utasbiztosítás nélkül a betegnek a helyszínen, saját zsebből kell kifizetnie az ellátás költségeit. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27