22 °C Budapest

Akár drágulhat is a köteleződ jövőre

Pénzcentrum
2012. augusztus 31. 10:37

Lényegesen nem fognak változni a kötelezők díjai egy nyáron benyújtott törvényjavaslat hatására, ami lehetővé teszi, hogy 2013-tól kezdve a biztosítók tetszőleges gyakoriságban és időben módosíthassák a kötelezők díjait. Az évi egyszeri és kötelező díjközzétételhez képest ez nagy változást hoz, a tulajdonosok viszont nem számíthatnak lényeges költségváltozásra,  a megkérdezett szakértők szerint a nagyobb biztosítók is csak kismértékben drágíthatnak díjaikon.


"A díjhirdetés liberalizációja azt teszi lehetővé a biztosítók számára, hogy folyamatosan alkalmazkodjanak a piaci körülményekhez. Nem egy évre előre kell az ország teljes területére és minden ügyfélre vonatkozó díjtarifát összeállítani, hanem lehetőség nyílik a változó körülményekhez való folyamatos alkalmazkodásra" -mondta el lapunknak Csikós Daniel, a Genertel Biztosító vezérigazgatója.

A folyamatosan változó körülmények nem kedveztek a biztosítóknak 2012-ben sem. A forint gyengélkedése miatt az alkatrészek és a javítások jelentős mértékben drágultak, ami a 2011-es év nagy "nyertes" biztosítóit jelentősen megterhelték. Ezért is várható, hogy a nagyobb biztosítók esetlegesen díjakat növelnek a következő időszakban - mondta el lapunk kérdésre Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. üzletág vezetője

A hasonló váratlan eseményekre ezentúl könnyen és gyorsan reagálhatnak a biztosítók. A 2013 januárjától bevezetendő új rendszer lehetővé teszi, hogy a biztosítók év közben is tetszőleges gyakorisággal változtathassanak a mindenkori kgfb-díjaikon, amelyeket azonban - az ügyfelek megfelelő tájékozódásának elősegítése érdekében - legalább hatvan nappal az alkalmazás előtt meg kell hirdetniük.

Simon Zsolt, a Generali gépjárműbiztosítási üzletág igazgatój is hasonlóan véli: "A díjversenyre elsősorban nem a liberalizáció lesz hatással, hanem a károk és díjak kölcsönhatásai, melyeket azonban a biztosítók is rugalmasabban tudnak majd követni. A biztosítók célzottabban tudnak majd reagálni az ügyfelek igényeire és a piaci körülmények változásaira. A kampányidőszakhoz képest egy egészségesebb verseny kialakulására számítunk."

A díjverseny valószínűleg megmarad hosszú távon, a kérdés viszont az, hogy a díj milyen szinten stabilizálódik. Az árszint közelebb lesz a valós árhoz, ami magasabb a jelenlegi szintnél. Vagyis a díjak esetleges növekedésével számolunk - mondta Csikós. Ezzel Németh is egyetértett azzal a kitétellel, hogy egyes kisebb biztosítók a nagyobbakhoz igazíthatják az áraikat és ezzel olcsóbbak lehetnek, mint az utolsó kampányban.

Mit jelent ez nekünk a szakemberek szerint?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ügyfelek számára a biztosítók személyre szabottabb díjakkal tudnak megjelenni. A kárnyilvántartási rendszerben bevezetetésre kerülő azonosítószám lehetővé teszi azt, hogy az ügyfél folyamatosan beazonosítható legyen, ezzel hitelesen nyomon követhetővé válik személyes kártörténetük és a biztosítók akár még a jelenleginél is kedvezőbb díjakat kínálhatnak azoknak, akik valóban hosszú ideje balesetmentesen vezetnek.

A kapcsolt termék jelentősége is növekedhet, a CLB biztosítási alkusz vezetője szerint a jövőben még érdemesebb lehet a biztosításokról globálisan gondolkodni. Az összes biztosításunk, mint a lakás, élet, kgfb összehangolásával a jövőben többet spórolhatunk. Az alkuszok jelentősége is megnőhet, hiszen a folyamatosan változó díjszabások között egyre nehezebb lesz kiigazodni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 07:40
Az 1995 és 2010 között született fiatalokat (Gen Z) szerepeltető vitaműsorban Trunk Tomi mellett pél...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Holdblog  |  2024. május 9. 09:53
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk m...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem