Bár jelenleg még mindig személyesen, a biztosító irodájában kötik a legtöbben szerződéseiket, az internetes kötések aránya már alig marad el ettől, áll az Allianz által készíttetett kutatásban. A felmérés szerint minden második válaszadó szerint fontos, hogy ügyeit online intézhesse, de közel kétharmaduk szerint az is jó, ha szükség esetén személyesen is tud konzultálni a biztosító ügyintézőjével.
A GFK piackutató cég az Allianz Hungária Zrt. megbízásából 1000 fős mintán végzett reprezentatív felmérést az online ügyfélkiszolgálás témakörében. A kutatásból kiderült, hogy a "biztosítási ügyek" szókapcsolatról legtöbbeknek valamilyen biztosítási termék, káresemény illetve maga a biztonság jut eszébe. Ez nem is meglepő, hiszen ezekhez a fogalmakhoz kapcsolódnak a "legnépszerűbb" biztosítási ügyintézések is: legtöbben (73 százalék) a biztosításkötést említették, mint szokásos ügyintézést, valamint majdnem minden második válaszadó jelentett már be káreseményt. Ugyanakkor vannak, akik a díjfizetést is biztosítási ügynek tekintik (1,5 százalék).
Mindegyik ügytípust jellemzően évente, vagy még ritkábban intézik, és mindössze 7 százalék azok aránya, akik évente biztosan többször is foglalkoznak biztosítási kötvényeikkel. Biztosítást általában a biztosító irodájában (28 százalék) és a biztosító ügynökénél (27 százalék) kötnek a válaszadók, de az online kötések aránya is egyre inkább meghatározó, hiszen a megkérdezettek 25 százaléka veszi igénybe ezt a kötési módot.
A díjfizetés módosítása esetében már most egyértelműen előtérbe került az internet, hiszen a válaszadók 31 százaléka ezen a felületen végzi a változtatást, és közel 30 százalékuk az adatmódosításoknál is az internetes megoldást preferálja. A kárt jellemzően a biztosító irodájában (36 százalék), vagy a telefonos ügyfélszolgálaton (32 százalék) jelentik be, de a zöldkártya igénylése esetén már minden negyedik ügyfél inkább a számítógépe elé ül.
Ha mindenhol lenne rá lehetőség, akkor a legtöbben az online ügyintézést részesítenék előnyben (41 százalék), mert gyorsan, várakozás nélkül, kényelmesen és kötetlen időben lehet ügyet intézni, valamint a termékek egyszerűen összehasonlíthatóak. A megkérdezettek szerint az online ügyintézés főbb nehézségeit a limitált kérdezési lehetőség és a személyes kapcsolat hiánya jelenti, valamint többen félnek attól, hogy az interneten nem kapnak meg minden szükséges információt. Ezzel magyarázható, hogy a válaszadók fele fontosnak tartja, hogy a biztosítási ügyek online is intézhetőek legyenek, azonban közel kétharmaduk szerint az is fontos, hogy internetes ügyintézéskor szintén lehessen szükség esetén valakivel beszélni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az irodai ügyintézést választók szerint (26 százalék), ennek előnye a személyes kapcsolatban és a kérdések azonnali megválaszolásában rejlik, ugyanakkor az irodai ügyintézés legfőbb hátránya a sok várakozás és a helyhez kötöttség. Az irodai ügyintézést inkább az érettségizettek és az észak-alföldiek választanák, míg az online ügyintézést az ország középső részén élő, diplomás fiatalok preferálják.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







