Biztonságban vagy-e a BKV-n? - Az apróbetűs rész

Pénzcentrum
2006. november 14. 12:00

Bizonyára sokaknak feltűnt már a BKV járművein utazva egy matrica, amely azt hirdeti, hogy az utasok biztosítva vannak a Generali-Providencia Zrt.-nél. Azonban a zötyögő járműveken nem sokan olvassák el az apró betűs részt ezért egy kicsit utánajártunk, hogy mire is nyújt fedezetet a biztosítási kötvény.

Alapvetően egy csoportos utas- és balesetbiztosításról van szó, amely, a tájékoztató szerint, teljesen ingyenes az ügyfelek számára (bár meglepődnénk, ha a BKV nem árazná be a jegyek és béretek árába a konstrukció díját).

A legelső és legfontosabb kérdés, hogy kik tartoznak a biztosítás hatálya alá. Egyszerűen megfogalmazva mindenki, aki érvényes jeggyel, illetve bérlettel rendelkezik és a BKV területén (metró területe, buszmegálló, járdasziget, stb..), illetve járművein tartózkodik utazás céljából.

A biztosítás a biztosított sérülésére, ruházatára és poggyászára (a tanulóbiztosítás esetén a sérülésre és tanszerekre ) nyújt fedezetet a biztosítottat ért baleset esetén. (A biztosító szolgáltatásainak részletes leírását a kárbejelentés helyszínén és a BKV Zrt. közforgalmi állomásain és a bérletpénztárakban hozzáférhetők.)

Amennyiben valaki a járműre való fellépésétől a jármű elhagyásáig, valamint a BKV területén (lásd: fent) balesetet szenved, akkor a BKV Forgalombiztonsági és Ellenőrzési Főosztályának jelentheti be a káreseményt.

A bejelentéshez szükséges dokumentumok listája a következő:

• a baleset helyszínén felvett jegyzőkönyv,
• hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentő lap,
• az utazáskor érvényes menetjegy, bérlet vagy egyéb utazási jogosultságot igazoló dokumentum fénymásolata,
• a balesettel kapcsolatosan kiállított orvosi, hatósági és egyéb dokumentumok másolata.

Természetesen, a biztosító szükség esetén egyéb dokumentumokat is bekérhet (és nagy valószínűséggel be is fog).

Bizonyos esetekben a biztosító mentesülhet a fizetés alól, ha a baleset a következő okokra vezethető vissza:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása,
- a kedvezményezett szándékos magatartása,
- felkelésben, lázadásban, zavargásban való részvétel,
- bűncselekményben vagy annak kísérletében való részvétel,
- a biztosított alkoholos befolyásoltsága,
- kábítószer, bódító hatású anyag, továbbá gyógyszer fogyasztása miatti tudatzavar vagy belátási képesség csökkenése,
- a biztosított öngyilkossága vagy öngyilkossági kísérlete.

Már csak egy kérdés maradt hátra: mennyi pénzt kap az utas, ha balesetet szenved?

Erre a kérdésre nem egyszerű a válasz. Nem mindegy, hogy milyen jeggyel, illetve bérlettel utazunk. Valamint az is nagyban módosíthatja az összeget, ha csak várjuk a buszt vagy fel is szállunk rá.

Íme a táblázat ami a fizetendő összegeket tartalmazza:

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36