Fellendülhet az agrárbiztosítások piaca az új állami támogatás révén - írja a Világgazdaság.
A lap szerint a megművelt földeknek jelenleg csak mintegy a felét-harmadát biztosítják a gazdák, holott évente 100-130 milliárd forintnyi kár keletkezik a mezőgazdaságban.
Az idei évtől kétpilléres rendszerben biztosítaná a kormány a mezőgazdasági károkat. Egyrészt továbbra is működik majd a központi kárenyhítő alap, emellett azonban a piaci biztosítások megkötését is támogatnák.
Az állami támogatás miatt a biztosítók arra számítanak, hogy a mezőgazdasági biztosítások piaca fellendülhet, a Groupama Garanciánál például két-három éven belül 25-30 százalékos bővülést várnak ebben a szegmensben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei