Kevesebb baleset történt és kevesebben haltak meg az utakon 2011-ben, mint az azt megelőző évben - közölte Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A rendészeti főigazgató tájékoztatása szerint tavaly az előző évi 649-ről 571-re csökkent a halálos balesetek száma, a balesetekben pedig 94-gyel kevesebben haltak meg, mint 2010-ben. Halmosi Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a 2012-ben a hatósági ellenőrzésekre, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Úgy fogalmazott: céljuk, hogy mindenki épségben érjen haza, és nem lesznek toleránsak a közlekedési szabályokat durván megszegőkkel szemben, mert azok nemcsak a saját, hanem mások testi épségét is veszélyeztetik.
Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság idei terveiről szólva azt mondta: a kétkerekűek kerülnek a fókuszba, mivel a múlt évi statisztikából az derül ki, hogy míg a balesetek okozói túlnyomórészt (61 százalékban) a gépkocsivezetők, a második helyen (12 százalékkal) a kerékpárosok állnak.
Halmosi Zsolt szerint tévhit, hogy a kerékpárosok által okozott balesetekben kizárólag a kerékpárosok sérülhetnek meg. Mint mondta, nagyon sok esetben fordul elő, hogy a szabálytalankodó kerékpáros miatt az autósofőrök rántják félre a kormányt és szenvednek el frontális karambolt. Rámutatott arra: ahogy a gépkocsivezetők esetében, a kerékpárosok és a motorosok esetében is nulla tolerancia van érvényben az ittasság tekintetében. Dicsérően szólt ugyanakkor az autóbuszvezetőkről, ők a balesetek csak egy százalékának az okozói.
A fő baleseti okok közül az OBB alelnöke a gyorshajtást emelte ki, második helyen áll az elsőbbségadás elmulasztása, a harmadik pedig a kanyarodási szabályok megsértése.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A gyorshajtással összefüggésben - amely évek óta vezető baleseti ok - szintén azt mondta, hogy az idén kiemelt figyelmet fordítanak ennek visszaszorítására, továbbá a passzív biztonsági eszközök használatára. Utóbbival kapcsolatban kitért arra: amellett, hogy jogszabály írja elő a biztonsági öv használatát, ez minden modern jogállamban kötelező. Kiemelte: Magyarországon minden napra jut egy halálos baleset, amelyben az öv használata életet menthetett volna.
A múlt évi statisztikai adatok szerint 2011-ben 15.800, személyi sérüléses közúti baleset történt, míg 2010-ben 16.308. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma 4.941-ről 4.533-ra csökkent, a könnyű sérüléssel járó baleseteké 10.718-ról 10.696-ra. Csökkent az ittasan okozott balesetek száma is, 1.883-ról 1.583-ra.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek