Komoly hiányosságokat tárt fel a kórházaknál a hamarosan megszűnő Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálata -írja a Magyar Nemzet.
A hazai kórházak 22 százalékában nem ellenőrzik közvetlenül a műtét előtt a beteg személyazonosságát. Az intézmények negyedében ráadásul semmi nem szabályozza, miként kell ellenőrizni, hogy nem maradt-e idegen test a betegben a beavatkozás során.
A vizsgálat szerint csak az intézmények 84 százalékában van lehetősége a szülőnek, hogy a beteg gyermeke mellett maradjon éjszakára is. Több olyan szülészet is működik, ahol az állítható szülőágyon kívül semmilyen vajúdást segítő eszközt nem kínálnak a nőknek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők