Madridban tartott közös sajtótájékoztatót a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája, a spanyol Fernando Alonso és a csapat egyik fő támogatója, a szintén spanyol Santander bank és biztosító. Az eseményen jelentették be, hogy a szponzor összesen 10 millió euróra (2,6 milliárd forintra) biztosította a sportoló hüvelykujjait.
A Santander ezzel a lépéssel a most induló baleset- és életbiztosítási kampányát szeretné megerősíteni a hétvégén Barcelonában megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíj előtt. A spanyol versenyző hüvelykujjait a szponzor 5-5 millió euróra biztosította, valamint további egy évvel meghosszabbították a pilóta személyes szponzorációját.
A biztosító szerint 5 millió eurót ér Alonso egy hüvelykujja
A Santander szerint Alonso hüvelykujjai szimbólumok, amellett, hogy fontos szerepük van egy Forma-1-es versenyautó vezetésében, kifejezik a győzelmet, továbbá azt, hogy minden irányítás alatt áll, és biztonságban van.
A pilóta - aki idén csatlakozott az olasz istállóhoz, korábban két világbajnoki címet szerzett a Renault csapattal - elmondta, hogy már nagyon várja az idei első Európában megrendezésre kerülő nagydíjat, ahol számos fontos kérdésre megkaphatjuk a választ. Alonso hazai pályán szeretné bebizonyítani a szurkolóinak, hogy nem lehet más célja, mint újra a világbajnoki címre törni.
Alonso a dobogó legfelső fokán végzett a szezonnyitó bahreini futamon, négy versenyt követően összetettben jelenleg a harmadik helyen áll. A pilóta szerint rövidesen eljön az igazság pillanata, amikor a versenyzőknek és a konstruktőröknek meg kell mutatni, hogy ki a cím igazi várományosa. A spanyol a barcelonai nagydíjon egy remek hangulatú, izgalmas futamot vár, természetesen hazai győzelemmel (és itt nem Pedro de la Rosa, vagy Jaime Alguersuari sikerére gondolt).
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép
- Tetemes mínuszban zárta a múlt évet a Fidesz
- Ítéletidő sújtja Texast, többen meghaltak – videó
- Orbán Viktor: az erőszak a mindennapok részévé vált
- Egy nagy meglepetés Didier Deschamps Eb-keretében
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány