Elégedetlenségének adott hangot egy középkorú brit férfi, akivel nem állnak szóba a biztosítók, miután Valentin napra vásárolt a feleségének egy krómozott Mini Coopert, de a tükröződő fényezés miatt nem akar velük szerződni egyik társaság sem.
A feltűnő ajándékot egy londoni autószalonban szemelte ki a 42 éves Ian Grice, aki úgy gondolta, hogy ezzel lepi meg a feleségét Valentin napra. A szalonban egy hét ingyenes biztosítással kecsegtették, valamint némi engedmény után 38 ezer fontért (11 millió forintért) eladták neki az autót.
Az egyedi kialakítású járművet a férfi hazavezette, majd átadta feleségének, aki szintén ment vele egy próbakört. Az ingyenes egy hét leteltével felkeresték a legközelebbi biztosítótársaságokat, de mindenhol elutasították őket az autó küllemére való hivatkozással.
Egyik társaságtól a másikig mentek, de a biztosítók túl kockázatosnak ítélték az ügyletet. Az egyik helyen azt mondták, hogy a krómozott fényezés a tolvajok célpontjává teszi a járművet, máshol arra hivatkoztak, hogy még egy apró felületi sérülés javítása is nagyon sokba kerülhet.
A 41 éves Toni Grice már torkig van a biztosítókkal, mivel a hölgy kötelező biztosítás nélkül nem tudja használni az ajándék autót. Azt mondta, hogy megkapta a férjétől a világ egyik legdrágább guruló tükrét, de nem érti a biztosítókat, mivel ez egy kisautó, nem egy Ferrari.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A brit biztosítók szövetségének szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a házaspárnak érdemes lenne felkeresni egy speciális autók biztosításával foglalkozó alkuszt, aki jártas ezen a piacon. Egy ilyen partner kidolgoztatna nekik egy egyedi ajánlatot, de annak a díja várhatóan lényegesen magasabb lesz majd, mint egy normál fényezésű autó esetén lenne.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó