Igyekszik kompenzálni az európai lízingcégeket a Tesla, az árcsökkentések nem tetszenek a piac legnagyobb szereplőinek, emellett a szervizelésre is panaszkodnak.
Akciófilmbe illően menekült egy jogsi nélkül vezető sofőr az őt üldöző rendőrök elől Dunaújvárosnál. 10 kilométeren át üldözték, egy ponton a ruháit is levette, majd az őt üldöző zsaruk autójára dobta őket. Nem jött be a csel, börtönbe kerülhet.
Akciófilmekbe illően menekült egy sofőr az őt üldöző rendőrök elől Dunaújvárosnál, a jogosítvány nélkül autózó sofőrt 10 kilométeren át üldözték, a Székesfehérvári Járási Ügyészség most emelt vádat ellene. A vádirat szerint a férfit a bíróság 2023. február 18-án tiltotta el a közúti járművezetéstől, mivel korábban engedély nélkül vezetett. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy tovább vezessen, 2023 júniusától több alkalommal is volán mögé ült.
Június 23-án kapcsolták le, mikor Dunaújvárosban vezetett, és a rendőrök meg akarták állítani. Nem állt meg, inkább nagy sebességgel elhajtott, pedig a hatóságok szirénázással és fényjelzésekkel is igyekeztek rávenni a megállásra.
Az ügyészségi közlemény szerint menekülése során veszélyes manővereket, előzéseket hajtott végre, melynek során több gépkocsit fékezésre vagy az útról történő lehúzódásra kényszerített, többször is átlépte a 100 km/h sebességet
egy alkalommal pedig még a ruháját is levette, és azt a gépkocsi ablakán kidobta, hogy ezzel is akadályozza az őt üldöző rendőrautóból a kilátást.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Haladása során a férfi menetiránnyal szemben hajtott be a körforgalomba és az úttorlaszéként használt gépkocsit is nagy sebességgel kikerülte, majd egy ingatlan udvarán hagyta az autóját és a helyszínről elszaladt.
Az immár szabadságvesztés büntetését töltő férfi a közel 10 km-es menekülése során csaknem minden közlekedési szabályt megsértett, az ügyészség közúti veszélyeztetéssel és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével vádolja, vele szemben azt indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetésre ítélje, és ismét tiltsa el a közúti járművezetéstől.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak