Uzsorásokra küldenék a revizorokat

MTI
2012. november 5. 08:32

Számos magánszemély kérte az adóhatóságtól, hogy indítson vagyonvizsgálatot a kistelepülések uzsorásai ellen - írta a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője elmondta: az utóbbi időben érezhetően megemelkedett az uzsorásokkal kapcsolatos állampolgári bejelentések száma. Linczmayer Szilvia szerint ezek a beadványok rendszerint a kisebb falvak nehéz sorban élő lakóitól érkeznek.

A szóvivő elmondta, hogy január és szeptember között összesen 23 ezer állampolgári bejelentés érkezett az adóhatósághoz, amelyek túlnyomó többségében arra hívják fel a figyelmét, hogy egyes magánszemélyek és vállalkozások nem tartják be az adóügyi előírásokat. "A jelzések legtöbbször a feketegazdaság egyes résztvevőiről próbálták lerántani a leplet" - fogalmazott Linczmayer Szilvia.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a hivatal minden bejelentést megvizsgál, de eljárást csak akkor indítanak, ha az "kellő mennyiségű megalapozott információt" tartalmaz. Közlése szerint az idén őszig lezárult vagyonosodási vizsgálatok közül 300 indult közérdekű bejelentés alapján.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13