Ahogy tehetik az ügyfelekre terhelik a pénteken elfogadott telefonadót a szolgáltatók - véli a SciamuS. A telekommunikációs cég szakemberei szerint így rosszul járnak a családok, a kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok is.
Különösen nagy terhet jelent az új adó a szolgáltatóknak, hiszen 2012 második felében "dupla adó" sújtja őket - a válságadót még fizetniük kell és már fizetik a telefonadót is. A törvény értelmében a szolgáltatók rövid távon nem terhelhetik át az új adót az előfizetőkre, a meglévő szerződéseiket nem módosíthatják, de ez hosszú távon elkerülhetetlen.
A július 1-jétől hatályos törvény értelmében a csoporton belüli hívásokat, a kék és zöld számokat is terheli adó, ami 3 csoportot biztosan hátrányosan érint. Az adó hatására a szolgáltatók vagy megszűntetik a csoporton belüli, gyakran 0 forintos perdíjat vagy a látványos áremelést elkerülendő, a havi díjat emelik, a SciamuS számításai szerint körülbelül 50 százalékkal.
Azon intézmények, vállalatok, akik nem használnak vezetékes telefont, hanem csoporton belüli hívásokkal oldják meg a kommunikációt munkaidőben, szintén nem járnak jól. Pedig az esetek többségében ezt azért teszik, mert ez az egyetlen megoldás. A munkavégzés helye változik, gyakran hirtelen, illetve kiemelt jelentősége van annak, hogy minden esetben elérhetőek legyenek a munkatársak. Ebbe a csoportba tartozik jó néhány kórház, akiket kifejezetten hátrányosan érint majd a módosítás, kommunikációs költségeik lényegesen nőnek.
Hátrányosan érinti továbbá a dolgozói és családi csomagokat, vagyis a munkavállalókat és családjaikat, akik eddig ingyen beszélhettek egymással, a jövőben ezt lényegesen drágábban tehetik meg. A kék és zöld számok (vagyis a helyi tarifával, illetve az ingyen hívható számok) szintén adókötelesek, amely azon szolgáltatókat (bankokat, közmű szolgáltatókat) terheli, akik ügyfélbarát ügyfélszolgálatot üzemeltetnek.
A társaság jogértelmezése szerint a skype és más Internet alapú telefonhasználat nem lesz adóköteles, hiszen a törvény szerint telefonszolgáltatásnak minősül a belföldi vagy nemzetközi számozási tervben szereplő hívószám vagy hívószámok, és ez a skype-ról alapbeállítások esetén nem mondható el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adó a nemzetközi hívásokat természetesen terheli, nem terheli azonban a magyarok külföldi roaming díjait. A társaság szerint a telefonadó rendkívül káros az egész magyar gazdaságra.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







