10 °C Budapest

Munkaidőn kívül razziáznak az adóellenőrök

Pénzcentrum
2012. július 2. 12:05

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 2-án megkezdi nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során - a korábbi években is követett gyakorlatnak megfelelően - az adóellenőrök és pénzügyőrök egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, strandokon, a nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken egyaránt vizsgálódnak. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.

Ez idő alatt az ellenőrök a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten.

Csakúgy mint az elmúlt évben, az idén is ott lesznek a hatóság emberei például a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a Művészetek Völgyében, de akár kisebb vásárokon is felbukkanhatnak, akár munkaidő után is. Tavaly ugyanis ez utóbbiakon fordult elő nagyobb arányban mulasztás, míg a nagyobb rendezvényeken már "számítottak" az ellenőrzésre.

Tavaly nyáron csaknem 200 millió forint bírságot szabott ki az adóhatóság. A NAV országosan több mint 5600 vizsgálatot végzett és az esetek 27 százalékában tapasztalt jogsértést. A legtöbb visszaélés a számla és nyugtaadással, a jövedéki termékekkel kapcsolatban, továbbá a foglalkoztatás szabályszerűségével összefüggésben merült fel.

Az évről-évre ismétlődő ellenőrzéssorozat eredményeként némileg csökkent az árusok, kereskedők által elkövetett jogsértések száma. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal célja az idén sem a bírságolás, hanem a jogkövető magatartás segítése.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 15:29