A kormány ősz elején tűzte ki célul a NAV-nak, hogy még idén 40 milliárd forint adót hajtson be terven felül a kintlevőségekből. Bár a hatóság erejét megfeszítve küzd a hátralékállomány csökkentéséért, s az állampolgári bejelentések is megszaporodtak, ennek elenére a kintlevőség még mindig hatalmas - írja a Népszabadság.
Az adózók hátralékállománya jóval 2000 milliárd forint feletti, azaz megközelíti a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát. Ugyanakkor a teljes összeg behajtása két okból sem lehetséges: Mindig keletkezik új tartozás, illetve a tartozások java része olyan vállalkozásokhoz köthető, amelyek már befejezték működésüket.
A működőktől azonban még van esély a pénz beszedésére. A NAV-nál azt állítják idén január és augusztus között végrehajtással több mint 233 milliárd forintot szedtek be, s így szinten tartották a hátralékállományt.
Bár idén 10-15 százalékkal aktívabb volt az adóhatóság végrehajtási tevékenysége, de a befolyt összeg ennek eredményeként mindössze 4,1 százalékkal emelkedett. A NAV ezt azzal magyarázza, hogy kedvezőtlenül alakult a tartozások szerkezete, illetve nőtt az adósok száma.
Hogy ez a tendencia pozitív irányba változzon, a NAV egyre erőteljesebb nyomást gyakorol az adóköteles lakosságra. A fizetési kötelezettségüket első alkalommal nem, vagy késedelmesen teljesítő adózók a korábbinál szélesebb körben kapnak például fizetési felszólítást. A határidő leteltét követően pedig azonnal végrehajtási eljárást indítanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A NAV egyébként előremutatónak tartja az állampolgári bejelentések alakulását. A bejelentők gyakran mutatnak rá olyan anomáliákra és adózói magatartásokra is, amelyek más módon nem kerülnének az adóhatóság látókörébe.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







