Fegyveres felkelést sürget Vlagyimir Putyin ellen Igor Volobujev, a Gazprombank egykori vezetőjéből lett lázadóvezér.
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai a tegnapi napon bejelentés és információ gyűjtés alapján ellenőrzést tartottak egy Kecskemét külterületén található tanyán, ahol a törvény őrei meglepő szerkezetre bukkantak.
A pénzügyőrök az ingatlan egyik romos melléképületében egy működő állapotban lévő, eddig nem látott hatalmas méretű olajlepárló berendezést találtak, amelyben 1.000 liter ásványolajtermék fortyogott. A helyszínen folytatott ellenőrzés során előkerült még 7 db 200 literes fémhordó, melyekben összesen további 1190 liter ásványolajtermék volt.
Az eljárás során közreműködő személy az ásványolajtermék származását igazolni nem tudta, ezért a vámhatóság az illegális berendezést (1000 literes üst, 3 méteres páracső, 60 literes hűtőberendezés), valamint a több mint 2000 liter ásványolajterméket lefoglalta. A tulajdonos a jövedéki igazgatási eljárás során több százezer forintos bírság kiszabására számíthat, mely mellett büntetőeljárás is indul.
A felderítéssel nem ért véget a pénzügyőrök munkája az ügyben, hiszen a mai napig kellett várni arra, hogy a főzőüstben forró anyag kihűljön annak érdekében, hogy azt le lehessen fejteni és az óriási készülék megbontását és elszállítását daruval, valamint külső segítséggel el tudják kezdeni - közölte a VPOP.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







