16 °C Budapest

Duplázódik a tranzakciós illeték, emelik a távközlési adót is

Pénzcentrum
2013. június 17. 11:07

Pótlólagos intézkedéseket jelentett be a kormány annak érdekében, hogy az ország ne essen vissza a túlzott deficit eljárás alá, miután kikerültünk, miként az más országokkal, például Máltával történt. Az intézkedések között van a többek között a tranzakciós illeték és a távközlési adó emelése is.

A készpénzfizetések tranzakciós illetéke 3 ezrelékről 6 ezrelékre emelkedik és megszűnik a felső korlát (cap). A számlák közti utalásé 2 ezrelékről 3 ezrelékre emelkedik, itt megmarad a felső korlát, jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Pénzcentrum vélemény
6 ezrelék lesz a készpénzfelvétel adója, döntött a kormány. Ez azt jelenti, hogy ha 100 ezer forintot felveszünk az ATM-nél, akkor 600 forint máris az államkasszába kerül. A kérdés csak, hogy ki fizeti meg ezt a 600 forintot. A Pénzcentrum.hu véleménye és az elmúlt hónapok tapasztalata alapján nem túlzás kijelenteni, hogy ügyfelekre hárítják át a bankok ezt a költséget is.


A távközlési adó mértéke 2 forintról 3 forintra emelkedik, a felső korlát a vállalkozói érintettek részére 2 500 forintról 5 000 forintra emelkedik.

A bányajáradék 12 százalékról 16 százalékra emelkedik.

További intézkedés, hogy a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás kiterjedne a kamat tőkejövedelmekre is.

Javasolja a kormány azt is, hogy állami garancia járuljon az e-útdíj megvalósításával kapcsolatos hitelfelvételek mellé.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Továbbá döntöttek arról, hogy állami beruházási alapot hoznak létre.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
laskainelli  |  2024.09.18 09:24
A hűtlenség a kapcsolatban hosszú időre megtörheti a bizalmat a két fél között. A bizalmat újra meg...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?