A mai napon együttműködési megállapodást írt alá az APEH és a BSA (Business Software Alliance). Az együttműködés értelmében a BSA kiképzi az APEH revizorait, cserébe ők majd jól odafigyelnek egy-egy revízió közepette, hogy van-e illegális szoftver a lelkes adózó birtokában. Ez bizony némi jogi aggályokat is felvet.
Az APEH mai sajtótájékoztatóján megígérte, hogy külön, legális szoftver keresése céljából nem indítanak vizsgálatokat. De egy-egy általános revízió keretében, természetesen a törvény adta lehetőségek között, vizsgálják az egyes tárgyi eszközök elszámolásához szükséges szoftver licenceket és az immateriális javakról beérkező számlákat. Ahhoz, hogy a revizorok felismerjék az adózók turpisságait kiképzést kapnak a BSA-tól.
Természetesen az APEH szakemberei csak az üzleti célt szolgáló szoftverekhez kapcsolódó dokumentumokat vizsgálják (tehát a magánszemélyek egyelőre nincsenek veszélyben). Amennyiben bármilyen rendellenességet tapasztalnak, illetve felébred bennük a gyanú, hogy nem jogtiszta programok futnak a cég gépein, bejelentést tehet a társhatóságokhoz (nem a BSA-nak!).
Az együttműködési megállapodásnak, amelynek szövegezését nem kívánták a felek a nyilvánosság elé tárni, van egy igen érdekes része. Amely szerint a BSA konkrét egyoldalú információ átadását valósíthatja meg. Ez helye-közel azt jelenti, hogy bizony egy BSA ellenőrzést követően az APEH ellenőrei is kopogtathatnak a vállalkozás ajtaján.
Tehát az APEH nagyon fog figyelni ellenőrzései során, hogy észlel-e illegális szoftvert, vagy támad-e gyanúja arra, hogy valaki ilyet használ és azt jelenti a társhatóságoknak. Ahhoz, hogy a felismerés helyes legyen, illetve a gyanú megalapozott, a revizorok kiképzést kapnak a BSA-tól. Valamint a BSA is felhívja a hatóság figyelmét néhány potenciális kuncsaftra.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ilyesfajta együttműködési megállapodás nem új dolog Európában. A BSA már együttműködik a spanyol és a görög hatóságokkal is.
Hazánkban jelenleg mintegy 1,3 millió PC van forgalomban. A magyarországi illegális szoftverhasználat jelenleg 42 százalék, szemben az Unió 35 százalékos szintjével szemben.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







