Újabb adócsalásra derített fényt a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A revizorok az ellenőrzés alkalmával feltárták, hogy egy vendéglátóipari tevékenységet folytató vállalkozás az elmúlt két évben összesen 33 millió forint bevételt titkolt el, és vont ki az adózás alól.
A Budapesten éttermet üzemeltető Pest megyei vállalkozás már nem először került az adóhatóság látókörébe. Az ellenőrök az elmúlt időszakban több alkalommal "próbavásárlást" végeztek az adózónál, és hol szabályos pénztárgépi nyugtát, hol pedig csak számítógéppel előállított pincérblokkot kaptak attól függően, hogy a fogyasztás ellenértékét a pénztárgépbe, vagy csupán a forgalmi adatok rögzítésére szolgáló számítógépes rendszerbe ütötték be a pincérek.
Az egyre emelkedő összegű bírság kiszabása sem tántorította el az adózót attól, hogy nyugtaadási kötelezettségét rendre megszegje. Ez azonban arra engedett következtetni, hogy az adózó által eltitkolni kívánt bevétel jelentősen meghaladja a bírság együttes összegét.
Az adóhatóság szakemberei egy összehangolt akció keretében tértek vissza a vállalkozás telephelyére, ahol vizsgálat alá vonták a pénztárgép adómemóriájának és a helyszínen talált szerverek, köztük egy hordozható merevlemez adattartalmát is.
A rendszeradatok elemzése során az ellenőrök két évre visszamenőlegesen részletes bevételi, illetve az alkalmazottak munkaidejére vonatkozó adatokat találtak, amelyekből kiderült, hogy a társaság a minimálbéren, részmunkaidőre bejelentett pincéreket a bejelentett munkaidőt jelentősen meghaladóan fogalakoztatta, továbbá az általa bevallott, illetve a tényleges bevétele között 33 millió forint eltérés mutatkozik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az adatok alapján az adóhatóság azonnali és több évet átfogó vizsgálatot rendelt el az adózónál, amely eredményeként nem csak az eltitkolt bevételekkel, illetve a foglalkoztatással összefüggő adókötelezettségek megállapításával, de szankcióként késedelmi pótlék és bírság kiszabásával is számolnia kell az adózónak. Amennyiben az eljárás során felmerül a büntetőjogi felelősség gyanúja, úgy a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a NAV pénzügyi nyomozóinál büntetőeljárás lefolytatását fogja kezdeményezni.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






